Vezetőknek‎ > ‎Problémák‎ > ‎

Lányos

Mi tartja a gyereket a cserkészetben?
- Itt vannak szabályok, keretek, következmények, amit otthon a szülők nem adnak meg, ezért biztonságban érzi magát a rendszerben. 
- Otthon mindent ráhagynak, az iskolában pedig inkább kikerülik - az őv az egyetlen, aki "felveszi vele a kesztyűt", ő beleáll a vitába, megpróbálja megérteni és meggyőzni, minőségi időt tölt vele. Olyan feszültség van köztük, mint két igazitestvér között.

Mivel lehetne normalizálni az erőviszonyokat?
- rivalizáció (vitatkozás) helyett humor (tükrözés, felnagyítás)
- egyéni képességhez mért tényleg nehéz feladatok
- proaktivitás, sok dicséret

Milyen közösségi játékokat ajánlok?
  • Közös szerződés
Körbeülünk és közösen összeszedjük az őrsben létező összes szabályt (egyelőre csak az évközi időre). A hatékonyság és összeszedettség érdekében az őv segítő kérdéseket tesz fel az egyes területekre (pl. füzetvezetés, játék, csúnya beszéd, stb.) A szabályokat frappánsan felírjuk egy-egy kártyára és közösen egyesével végigbeszéljük őket. Piros postitekre gyűjtjük a szabály ellen szóló (akár érzelmi) érveket, zöldekre pedig a szabály megtartása mellett szólóakat. A közben felmerülő szabályokat is megfogalmazzuk egy-egy kártyán és alátesszük a piros-zöld mérleget. Mikor készen vagyunk és már nem jut eszünkbe semmi, kiválogatjuk, hogy mit tartunk meg és mit módosítunk, majd a végeredmény kártyáit összefűzzük egy nagy kapcsos titkos őrsi törvénykönyv formájában.
  • Hideg-meleg (ehhez lehet, hogy egy őrs kevés, inkább rajprogramba illik a cs korosztályban...)
Kiküldünk 3(xn) tagot a teremből és egy velük egyeztetett tárgyat eldugunk a teremben. Kell egy stopper, amivel mindhárom versenyző teljesítményét lemérjük. Behívjuk az elsőt, és csak "hideg" visszajelzéseket adunk neki. Ha megtalálta a tárgyat, ugyanoda visszarejtjük, a kereső pedig leül közénk. Behívjuk a másodikat, akit csak "meleg" visszajelzésekkel irányítunk. Megtalálja, visszarejtjük, leül. Bejön a harmadik, aki "hideget" és "meleget" is kap. Ha megtalálta, akkor összehasonlítjuk a háromféle keresés időtartamát, és ideális esetben kijön, hogy akit a hely és helytelen irány miatt is figyelmeztettünk, az volt a leghatékonyabb a keresésben. Tanulság: nem elég csak dicsérni vagy csak korholni, mindkettőt a megfelelő időben és arányban kell alkalmazni.
  • Mi lenne, ha...
Egyvalakit kiküldünk a teremből, magunk közül pedig választunk valakit, akire gondolunk. Mikor bejön a cica, kérdéseket tesz fel a bentieknek. Pl.: Mi lenne, ha szín lenne? Mi lenne, ha állat lenne? Mi lenne, ha autó lenne? A többiek úgy válaszolnak, hogy a kérdező ki tudja találni a gondolt személyt.
  • Elvarázsolt csapatrajz
a) Egyéni munka: "Jött egy tündér és minden őrstagot állattá változtatott. Kiből mi lett? Rajzold le!"
b) Közös feladat: mindenki bemutatja a rajzát, a többiek megfogalmazhatják észrevételeiket.
  • Szeretetnyelvek
Érdemes már ebben a korban átbeszélni az ötféle tanktöltő módszert és megkérni a gyerekeket, hogy hozzanak példákat. Segítő kérdések: Honnan tudod, hogy szeretnek téged (a szüleid, osztálytársaid, stb)? Gyakorlat: próbáljátok ki az összeset egymáson 5 egymást követő őgy alkalmával!
  • Pozitív pletyka
A lányok az őv-vel együtt kis körben ülnek, az egyikük azonban a körön kívül ül, háttal a többieknek. Van egy percük, hogy hangosan kibeszéljék a körön kívüli társukat: szigorúan csak pozitív dolgokat szabad mondani róla. Az idő leteltével forgás, így 10 percen belül mindenkire sor kerül. Az őv természetesen indukálja a beszélgetést és példát mutat a szókincsben. Az egyes körök után megkérdezzük a kibeszéltet, hogy milyen érzés volt neki, minek örült a legjobban.
  • Titkos dicséretlista
Mindenki kap egy üres lapot, aminek a legaljára felírja a nevét. Körben ülünk, mindenki eggyel jobbra adja a cetlijét. Most mindenki ír néhány jó tulajdonságot vagy egy dicsérő mondatot arról, akinek a nevét lent olvassa, majd behajtja a lap felső szélét úgy, hogy az írás ne látszódjon, végül továbbadja a lapot. Ezt addig ismételjük, amíg mindenkihez vissza nem kerül a saját lapja, amin elolvashatja a többiek dicsérő szavait - természetesen név nélkül.


Comments