Archív‎ > ‎

A X. Cserkészkerület nagyböjti lelkinapja

2010. február 20-án megrendezésre került kerületünk lelkinapja. A program délelőtt kezdődött a Horánszky utcai Párbeszéd Házában, és este egy hat órás szentmisével végződött, melyet Koronkai Zoltán SJ mutatott be.

A program korosztályi bontásban zajlott, jezsuita jelöltek, cserkésztestvéreink, a Palócz család, és szerzetesek bevonásával.

A kiscserkészek Noé történetét feldolgozva foglalkoztak a nagyböjttel, bűnbánattal. A többi korosztálynál életkori sajátosságoknak megfelelően élethivatás volt a téma.

Nagyrészt csoportos beszélgetések voltak, mégis a napot közösen kezdtük, együtt ebédeltünk, a nagyobbaknak délután volt közös, vezetett meditáció (annak kiscsoportos megosztása), tanúságtétel, majd mise előtt a kiscserkészek egy remek dallal mutatták be, hogy mivel foglalkoztak napközben, míg a cserkészek egy rövid színdarabbal.

A lelkinapon segítőkkel együtt 58-an voltunk, a 327, 432, 442 (meghívott segítő :-)), 811, 827-es csapatokból.

Íme néhány visszajelzés a résztvevőktől:

„ Mert egy nagyon jó közösségben tölthettem a napomat és sokat játszottunk. Közelebb kerültem Istenhez. ”

„ Hálát adok a mosolyért, a vidámságért, amit ma megtapasztaltam, és azért az érzésért, ami a meditáció alatt éreztem. ”

„ Mert új lehetőségeket kapok. Mert kézen fogtál. ”

„ Hogy a csapatból 5-en jöttünk. A színházjegyek csak 1840 Ft-ba kerültek :-D. Hogy hallhattam a szerzetesi és családi hivatásról ”

„ Isten nem szórakozik ”

„ A lelkes és engedelmes cserkészvezetőkért! Jó volt velük együtt dolgozni! ”

„ Mert itt lehettem ezen a tök jó napon. Mert négy mandarint kaptam. Mert játszhattam egy nagyon jót! ”

„ Beszélgetésekért ”

„Köszönöm, hogy sokat mosolyoghattam! ”

„ Király cserkésznek lenni! ”


A segítők nevében:

Deák Réka

Comments